A portán hagyott motoros kabát rejtélyes esete

Néhány hónap szakadatlan nyüstölés után végül sikerült rávennem a páromat, hogy menjünk el újra egy olyan wellness hétvégére, mint amilyenen még annak idején, a házasságunk legelején voltunk. Engem az sem érdekelt, hogy hova megyünk, az meg pláne, hogy hogyan, csak legyen végre néhány nap, amikor közösen, egymásra és önmagunkra figyelve pihenhetjük ki magunkat.

Nem volt könnyű, mert valami kifogás mindig volt: most ez a munka, most meg az a munka van, menni kell szervezkedni, a rokonokat is meg kell látogatni, stb. Nem arról van szó, hogy a párom ne szeretné a kirándulásokat: egyszerűen ő csak nem bírja elviselni, ha valami nincs elintézve körülötte, olyan pedig tényleg nincs, hogy minden el legyen intézve körülötte.

Végül aztán mégiscsak hajlandó volt beadni a derekát, én pedig kapva kaptam az alkalmon, és már foglaltam is a szállást. Mindössze egyetlen feltétele volt: motorral fogunk menni.

Motoros wellness

Már a megismerkedésünkkor mesélt arról a férjem, hogy neki a nagy álma, hogy álmai nőjével egy oldalkocsis motoron bejárhassa az országot, vagy akár a világot. Tetszett ez a fajta álmodozása, de akkoriban nem gondoltam, hogy komolyan gondolta.

Aztán az esküvőnk után nem sokkal tényleg vett egy oldalkocsis motort, és azt kezdte el bütykölgetni a garázsban. Én nem ellenkeztem, hiszen nem állhatunk egymás álmainak az útjába, de titkon azért reméltem, hogy soha nem jön el az a pillanat, hogy nekem be kelljen ülnöm abba a gépbe. Hát úgy tűnik, ez most mégis eljött.

Kellemes és egyben meglepő csalódás

Amennyire húztam a számat az elején, annyira fellelkesültem a végére a motoros túra gondolatára. Végül is nem nagy távról volt szó, alig 60-70 kilométerről, és ráadásul magamnak választhattam ki a saját motoros kiegészítőimet. Találtam egy motoros kabátot, amit ránézésre akár máskor is tudnék hordani, de még ezen kívül is rengeteg mást gyűjtöttem össze a nagy út előtt.

Igazából magáról a motorozásról nem nagyon tudok mit mondani: pontosan olyan volt, mint amilyennek elképzeltem, semmivel se rosszabb, vagy jobb. Nagyjából egy-másfél óra alatt le is tudtuk a távot (közben persze egyszer megálltunk egy kávéra), és utána következett az én „részem”: a wellness.

Egy imádnivaló szálloda

Nem vagyok a nagy wellness központok híve, ezért is néztem ki egy kisebb, vidéki szállodát, aminek saját termálfürdője, szaunája és még rengeteg egyebe volt. Határozottan jól eset kinyújtóztatni magamat az oldalkocsiban eltöltött út során, úgyhogy szinte szaladtam is a portához átvenni a kulcsainkat, és mire a párom odatámaszkodott a pultra, én már húztam is magammal a szoba felé, hogy lepakoljuk, és indulhassunk a fürdőbe.

Szigorúan közös programokat szerveztünk, és ennek a férjem szemmel láthatóan határozottan örült, mert egyedül elég elveszett lett volna a rengeteg lehetőség között. Ezzel szemben én céltudatosan haladtam, hiszen már otthon jól előre kitaláltam, pontosan miket akarok kipróbálni.

A kiszolgálással és a különféle szolgáltatásokkal tökéletesen elégedett voltam. Fantasztikusan éreztük magunkat a két nap során, egyedül az elindulás előtt ért minket egy kis kellemetlenség.

Egy elveszett motoros kabát

Ahogy pakoltunk össze, észrevettük, hogy a párom netről vásárolt motoros kabátja elveszett. Felkutattuk az egész szobát, de őszintén szólva arra sem emlékeztünk, hogy egyáltalán mikor vehette le magáról?

Innentől jött tehát a hajsza: elkaptuk a takarítónőt a folyosón, és megkérdeztük, ő látta-e valahol, aztán lementünk a motorhoz, hogy nem hagytuk-e ott, de semmi. Az enyém persze megvolt, de amikor viccből mondtam a páromnak, hogy az én motoros kabátomban is hazamehet, inkább csak még mérgesebb lett. Nagyon szerette azt a kabátot, úgyhogy kijelentette, hogy nem hajlandó nélküle menni sehova.

Próbáltuk feltérképezni fejben, hogy vajon honnan hová mehetett a megérkezésünk napjától kezdve az utolsó napig, aztán gyakorlatilag teljesen bejártuk az egész szállodát. Az persze egészen a végéig nem is jutott eszünkbe, hogy a portán kérdezzünk utána.

Amikor végül ezt megtettük, a recepciós mosolyogva húzott elő nem egy, hanem két motoros dzsekit a pult alól, kérdezve, hogy melyik a miénk. Én önkéntelenül is felnevettem, látva, hogy rajtunk kívül úgy tűnik, más motorosok sem tudnak vigyázni a kabátjukra.

Mi történt?

A recepciós elmondása szerint a kabátot a pulton találták meg, ami azt jelenti, hogy valószínűleg az soha nem is járt a szobánkban. Amikor a párom ugye odaért a recepcióhoz, én azonnal megragadtam a kezét, és magammal húztam: ő meg közvetlenül előtte valószínűleg a maga szokásos „lazáskodó” módján a pultra dobta a kabátját, amit így aztán ott is felejtett. Gondolom dél körül váltás volt a recepción, és a délutános kolléga kötelességtudóan eltette a talált tárgyak közé a dzsekit.

Hogy mire jöttünk rá ebből a kis esetből?

Arra, hogy tényleg egy nagyon jó kis szállodában voltunk!

Ha nem éreztük volna jól magunkat, akkor valószínűleg egyáltalán nem feledkezünk meg a kabátról, sőt, a férjem valószínűleg egyszer elment volna egy kis sétamotorozásra is a környéken. Erre azonban nem került sor, mert gyakorlatilag a napunk felét a medencében, a másik felét meg az étteremben, a szaunában, a masszázsasztalon töltöttük.

Miután vége meglett az elveszett kabát, újra motorra ültünk, és elindultunk hazafelé. Abban megegyeztünk, hogy ha tudunk, akkor minél hamarabb elmegyünk egy hasonló, de inkább már hosszabb túrára. Amíg a célállomás ilyen jó, addig engem nem érdekel, hány órát fogok az oldalkocsiban ülni.