Az eső hírnökei

Ha nyaralni megyünk a párommal, tízből nagyjából tíz alkalommal szakad az eső. Végeláthatatlanul szakad. Mikor Egerben voltunk wellnessen, már egy héttel előtte esni kezdett. Zalakoroson pont akkor hullott le a legelső csepp, amikor kiszálltunk a vonatból. Veszprémben még épp, hogy sikerült beérnünk az apartmanba, mikor szomorúan konstatáltuk, hogy a medencébe már megint nem mehetünk az első nap fürdeni. Igen, ott is esni kezdett. Nálunk ez már ilyen hagyomány. Nyaralás egyenlő eső. Ennél egyszerűbb képletet nem is nagyon ismerek se fizikából se matekból. Bár ha már itt tartok azt is meg kell jegyeznem, hogy annyira azért kegyes hozzánk a sors, hogy többnyire csak az első napokat barmolja szét a szélsőséges, szerencsétlen időjárással. Utána már, a hét többi napján, vidáman csobbanhatunk a medencébe, Balatonba, vagy ahol épp vagyunk. Szeretünk fürdeni, ezért elsődleges szempont, hogy olyan helyre menjünk, ahol egyáltalán van medence, lehetőség szerint jó nagy. A tökéletes panziót valahogy úgy képzeljük, hogy több medence is van, és fedett a tetejük, hogy a hotel ezzel is kegyeskedjen nekünk, kettőnknek, a rossz idő hírnökeinek. Idén sikerült olyan helyet találnunk, ahol a fürdőrész fedett. Párom meg is örült, mondván, hogy idén az sem baj, ha esik.

Kitaláltuk, hogy ez alkalommal motorral megyünk le Hévízre. Ott foglaltunk szállást. Ő régóta nagy motoros, van egy szép nagy túramotora, amivel sokszor körbeutazta már az országot a többi barátjával. Most pedig azt monda, ideje, hogy engem is megutaztasson. Na de ehhez be kell szerezni bizonyos dolgokat. A megfelelő eszközök nélkül nem engedne fel maga mögé, még akkor is, ha soha sem volt balesete. Együtt mentünk el a közeli motoros boltba. Én ki is néztem magamnak egy csinos és nem túl drága ruhát, meg egy divatos bőrből készült motoros csizmát. Rendkívül extravagáns kis darab, látszott, hogy profi felszerelés. Dupla anyagsűrűséggel, puha marhabőrből készült, és olyan nőies volt, hogy minden kétségem elszállt. Régen irtóztam ezektől a daraboktól. Azt gondoltam, megfoszt a nőiességemtől. De rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van. A legboldogabb akkor voltam, mikor rájöttem, hogy vízálló. Eszembe jutott a nyaralós átok, amivel sújtottak minket. Szóltam is a páromnak, aki épp egy szintén divatos, de nem vízálló darabot vizsgálgatott. Megpróbáltam jobb belátásra bírni, de szó szerint emlékszem a válaszára: – Ugyan már! Ez a motoros csizma egy álom, és nem gondolod, hogy ilyen babonából majd nem veszem meg? – Jó – feleltem. Így esett, hogy egy héttel később a panzióba egyikünk tocsogó léptekkel érkezett meg a recepcióra, s minden lépése úgy hangzott, mintha egy mocsári szörny közeledne szegény pultos felé. Viszont legalább a másikunknak finom, kecses léptei voltak. De hogy melyikünké, azt nem árulom el.